Július 1-je a Köztisztviselők Napja

A köztisztviselők adják a hivatalok, a közigazgatás, az önkormányzat arcát, hangját, személyiségét. A szervezett hivatal, a megbízható és lelkiismeretes köztisztviselői csapat, alapfeltétele egy jól működő városnak. Dr. Libor Imre jegyző egy éve foglalta el hivatalát és a munkatársai elismerésére meg is alapította az Év köztisztviselője címet, melyből évente kettő adható ki. A munkahelyi siker záloga a szakma szeretet, a hivatástudat, a tenni akarás és a jó szándék.

Idén Gergelyné Bartalos Mária költségvetési ügyintéző érdemelte ki a címet. A közszolgálatban 22 éve dolgozik, melyből 12 éve a hivatalban szolgál. Munkájára igényes, precíz munkatárs, aki képzéseken, oktatásokon folyamatosan frissíti ismereteit. Vezetői és kollégái mindig számíthatnak rá, megbízható, segítőkész közösségi ember, aki szívesen vállal feladatokat a városi rendezvények bonyolításánál is. Feladatellátása példaértékű a munkatársak számára. Gulyásné Sánta Erika adóügyintézőként 18 éve dolgozik a hivatalban. Tapasztalt, elhívatott adóügyintéző, akinek a munkája során számos kihívással kell szembenéznie. Folyamatosan képzi magát, ingatlanközvetítő valamint műszaki értékbecslő képesítést szerzett. Évekig a kommunális adó tartozott a feladatkörébe, de ma már a teljes helyi adózási tevékenységet átlátja és kiválóan végzi. Segítőkész kolléga, aki példaértékűen megértéssel, empátiával kezeli az ügyfelek ügyeit.

Ez évben két kolléganő a 40 éves szolgálatot letöltve nyugállományba vonul. Magyar Lászlóné szociális ügyintézőként 23 éven keresztül dolgozott a hivatalban. A szociális segélyezést – jövedelempótló támogatás, FHT - éveken keresztül szinte egyedül végezte. Hivatástudata, szorgalma, pontossága kiemelkedő volt mindig.  Hanacsek Józsefné szociális ügyintézőként 18 éve dolgozik a közigazgatásban. Lelkiismeretes, a munkájára igényes, precíz kolléganő. Mindig odafigyel a jogszabályi feltételek ismeretére, alkalmazására és betartására. Ősztől számára is elérkezik a pihenés időszaka. Megköszönve munkájukat, jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánunk nekik.

Az Év köztisztviselőinek gratulálunk és további eredményes munkát, sok sikert kívánunk.