Fáklyás felvonulás

Hagyományainkhoz híven március 14-én 18.48 órakor indult a fáklyás menet a Petőfi szobortól a Kossuth szoborig, lovas felvezetéssel Bíró Rezső vezetésével. A Kossuth szobornál Fejes Zsolt a Székács Elemér Szakközépiskola tanára beszédében visszaemlékezett a 48’-as eseményekre párhuzamot vonva a hősök és a mai kor embere között.



Hagyományainkhoz híven március 14-én 18.48 órakor indult a fáklyás menet a Petőfi szobortól a Kossuth szoborig, lovas felvezetéssel Bíró Rezső vezetésével.
A Kossuth szobornál Fejes Zsolt a Székács Elemér Szakközépiskola tanára beszédében visszaemlékezett a 48’-as eseményekre párhuzamot vonva a hősök és a mai kor embere között.
„Elbukott-e a márciusi ifjak által megálmodott Magyarország? A forradalom által kivívott társadalmi reformok? Nem! Csak idő kellett hozzá és kedvező fordulat, hogy megvalósulhassanak. A kiegyezést követően virágzott fel az ország. A mostani századnak is megvannak a kihívásai. Mi képesek leszünk-e ezeknek eleget tenni és a legjobb válaszokat adni, mintahogyan Batthyányi, Deák, Széchenyi tette a maga idejében. Az olcsó példaképek, a celebek és a lájkok világában vajon megérinti-e a magyar emberek lelkét március üzenete? Sajnos egyre jobban halványodik március idusának ragyogása. Ma már a szabadság magától értetődő, hiszen nem kell érte megküzdeni, éppen ezért nem is tekintenek rá értékként. A közömbösség és megosztottság uralkodik ma. Pedig mi magyarok mindig akkor értünk el nagy dolgokat, amikor összefogtunk. Ezt tanítja számunkra 1848. márciusa” - hangsúlyozta tanár úr.
A programot a szolnoki Honvéd Hagyományőrzők színesítették, korhű egyenruhában. Díszlövéssel tisztelegtek a hősök emlékének adózva. A Törökszentmiklósi Népdalkör pedig Kossuth nótákat énekelt.

A felvonulást követően az Ipolyi Kulturális Központban Recskó Béla zentai festőművész, a Kárpát-medence néma tanúi című kiállítása várta a közönséget, majd táncház ahol a talpalávalót a Dűvő Zenekar húzta.