TÖRÖKSZENTMIKLÓS

  
menü
06 56 590-420

Bemutatásra került a Településképi Arculati Kézikönyv

2018-01-12 12:36

2016-ban jelent meg az a jogszabály, amely előírta a településeknek e kézikönyv megalkotását. A tartalmi összeállítását is meghatározták, valamint előírták, hogy mely államigazgatási szervek véleményét kell beszerezni, ezen összeállítás elfogadásához.

Január 10-én csekély érdeklődés mellett lakossági fórum keretében került bemutatásra a Településképi arculati kézikönyv. Tekse András városi főépítész végig kalauzolta az érdeklődőket a kézikönyv fontosabb állomásain. Hogy miről is szól ez az alkotás? A könyv 7 fejezetből áll, melyhez a Magyar Építészek Kamarájától kaptak állásfoglalást. A bevezető rész a település történetéről, a település szerkezet kialakulásáról szól. Érdemes ezeket a részeket áttekinteni, hiszen a múltunk örökségeiről van szó benne. Mindez képi megjelenítéssel teszi szemléletessé az adott kor térképét. Az örökségünkön belül találkozhatunk az építészeti műemléki, táj és természeti értékeikkel, a településképi jellemzőkkel. A jövőképet illetően építészeti, közterület képi útmutatókkal valamint jó példákkal szolgáló fotókkal elevenítik fel, milyen épület és építményfajtákat látnának szívesen a következő esztendőkben megvalósulni Törökszentmiklóson.  

Tekse András a bemutató kapcsán részletes szólt arról, hogyan alakult az idő folyamán a település szerkezete. Végig kísérhettük fotók alapján az évszázadok alatti a városkép alakulását. A jövőképben mindenképpen ezekre az örökségekre kell építkeznünk, illetve meg kell óvni az elődeink által ránk hagyottakat. A kézikönyv szól a műemlékeinkről, a védett épületeinkről illetve azokról az értékekről melyeket helyi védelem alá kell vennünk. Fontos, hogy ismerjük meg ezeket.

Tekse Andás szólt arról is, hogy a kézi könyvet folyamatosan évente felül kell vizsgálni, hiszen a megújulás is nagyon fontos.  Éppen ezért akinek bármilyen észrevétele, javaslata van, azt szívesen fogadja a jövőben is. Kéri azokat, akik vonzódást éreznek a téma iránt, bátran keressék javaslataikkal.

A rendelet tervezetet Dr. Pócs Gabriella jogi referens mutatta be.  Hangsúlyozta, hogy a helyi védelem célja az építészeti örökség megóvása a jövő nemzedéke számára. A helyi védelem feladata tehát, az értékek feltárása, számbavétele, nyilvántartása és megőrzése, az építészeti örökség károsodásának megelőzése. A rendelet a védetté nyilvánításra vonatkozó szabályokat, az értékek megőrzésének követelményeit szabályozza. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelményeket is meghatároz. Felsorolja a helyi védelem alátartozó épületeket, épületrészeket.

Markót Imre polgármester hiányolta a lakossági fórumon való aktivitást. Bízik benne, hogy a polgárosodás kialakul és a lakosság akár a közéletben is szerepet vállalva aktív szereplői lesznek a jövőkép formálásának.

 

Forgassák a honlapról letölthető kézikönyvet. Fotó megjelenéseivel jól szemlélteti a városfejlődésnek útjait.

 

Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani, hogy véleményüket január 18-ig a Polgármesteri Hivatal Titkárságán leadhatják.